Projekttalálkozó Olaszországban

  1. március 7-én indultunk el Olaszországba, hogy részt vegyünk a Researching from the school libraries to improve the environment pályázat soron következő találkozóján.

A település, ahol a partnerintézmény található Olaszország keleti részén, a Marche régióban helyezkedik el. Megérkezésünkkor újra üdvözöltük egymást a különböző országok pedagógusaival, majd közös vacsorán vettünk részt.

A következő napokban nemcsak a partner iskolájával ismerkedhettünk meg, hanem elvittek minket a környező települések általános és középiskoláiba valamint óvodáiba is, képet kapva az olasz oktatási rendszer sajátosságairól az intézményes nevelés kezdetétől. Nagyszerű műsorokkal kedveskedtek nekünk az olasz iskolások és ovisok, megismerkedhettünk érdekes dalokkal, mondókákkal és táncokkal is. Megtudtuk, hogy az angol, mint idegen nyelv tanítása már az óvodában elkezdődik, és a kicsik napi szinten foglalkoznak ezzel a nyelvvel.

Szerdán reggel a San Marcelloi iskolában meleg fogadtatásban volt részünk. Az iskola új építésű, a kor követelményeinek megfelelő, eszközökkel jól ellátva. Miután a tantestület jó néhány tagjával megismerkedtünk, órákat látogattunk.  A diákok közvetlenek, szívesen vették jelenlétünket. Az intézményt angolul beszélő tanulók mutatták meg nekünk. Betekinthettünk az ott folyó munkába, láthattuk az ottani körülményeket. Ebéd után minden partner elmondta, milyen eredményeket értek el az ökoszisztéma megismerésében és bemutatta az általa készített társasjátékot. Büszkeséggel töltött el, hogy a magyar játékot mindenki szívesen játszotta, rögtön kipróbálta. Ezután megvitattuk az aktuális kérdéseket: az előttünk álló májusban megrendezésre kerülő romániai találkozó programját, a Horvátországba eljutás lehetőségeit valamint az E-twinning adta disszeminációs ötleteket. Az egyik horvát kolléga tartott előadást az E-twinning alkalmazásának módjáról, a dokumentumok feltöltéséről.

Csütörtökön látogatást tettünk Monsano iskolájában és óvodájában, majd ebéd után a természeti jelenségek, kincsek, ökoszisztémák megfigyelésére is nyílt alkalmunk. A Ripa Bianca természetvédelmi területen fényképezhettünk madarakat közvetlen közelről, és figyeltük meg a tavaszt, a fecskék ide már megérkeztek. Késő délután Jesi galériáját csodálhattuk meg, majd csak nekünk nyitották ki a város színházát. Az érdekes tájékoztatás után jól esett a vacsora a városban.

Pénteken Morro d Alba település két óvodáját néztük meg. Bepillantást nyertünk a kicsik mindennapjaiba. Játszottunk, táncoltunk velük. Ebéd után indultunk Gengába, de sajnos az autópályán baleset történt, így a Frassassi cseppkőbarlangot csak másnak jártuk be.

Az Olaszországban töltött napok alatt kulturális élményben is volt részünk. Pénteken egy tradicionális olasz esten vettünk részt, ahol megismerkedhettünk több népcsoport táncával is, valamint ízelítőt kaptunk a régió tánchagyományairól. A háromfogásos vacsora után mi is jót táncolhattunk a helyi tánccsoport tagjaival. Kellemesen elfáradva értünk este a szállásunkra.

Az utolsó napon az időjárás nem kedvezett, esőben értünk Gengába. De a cseppkőbarlang látványa kárpótolt bennünket. Olaszország legnagyobb barlangjának természeti képződményei, nagyságuk, hatalmas élményként raktározódnak emlékezetünkben. Az ebéd elfogyasztása után sétát tettünk a településen, majd autóval jutottunk el Monsanoba, ahol pincelátogatáson és borkóstoláson vettünk részt. Ezután búcsúzkodtunk el partnerektől, és Jesi-ből indultunk Rómába. Vasárnap kényelmes repülő után értünk Budapestre.

Megtapasztalhattuk, hogy az olasz intézmények tanulói is gyerekek, akik szeretnek játszani, mozogni. Ott is nagy hangsúlyt fektetnek a több oldalról való megközelítésre, bemutatásra. Minden ebédet a fogadó iskola menzáján fogyasztottuk el. Ízelítőt kaptunk az igazán olaszos íz világból, megtapasztalhattuk a ráérős mentalitást. A látogatás kiváló lehetőség volt a nyelvgyakorlásra is, hiszen több szót is megjegyeztünk, igyekeztünk használni olasz nyelven. Nagyszerű élmény volt újra találkozni a Spanyolországban megismert kollegákkal, megosztani velük az eltelt időszak pedagógiai élményeit és tervezni a soron következő mobilitásokat. A találkozó alatt számos kompetenciánk  fejlődött, gazdagodott módszertani kultúránk, hiszen új ötleteket láthattunk.

Bercziné Bujdosó Hajnalka

Mohácsiné Daróczi Marianna

Monok Péter

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.