November 21-én iskolánkban az alsó tagozatosoknak mesevetélkedőt rendeztünk, immár nyolcadik alkalommal. Nagy örömünkre 75 kis diák vette kezébe a meséket.
A gyerekeknek 5 fős csapatokat kellett alakítaniuk. Külön versenyeztek az 1.-2. osztályosok és a 3.-4. évfolyamosok.
Mindkét korcsoportban 8 feladat várt a csapatokra, amelyet más-más helyszínen kellett teljesíteniük. Az egyes állomásokon tanító nénik ismertették a változatos feladványokat, és a helyes megoldásokért járó pontokat gondosan elkészített menetlevelekbe írták. Hol villámkérdésekre, igaz-hamis állításokra kellett válaszolni, hol akadálypályán kellett végighaladni. Máskor pedig, mint a hősöknek, három próbát kellett teljesíteni. Érdekes volt a játék a tárgyakkal, és az összekeveredett mesék is. Nem hiányozhatott a mese befejezés és mese kezdés feladványok sem. A gyermekek még levelet is kaptak a mesék szereplőitől.
A vetélkedést végül a fiatalabbaknál az „Csivava”csapat (2.b) nyerte, megelőzve a „Sas” (2.b), és a „Katica”(2.b) csapatát.
A győztes csapat tagjai: „Csivava”(2.b): Nagy Csenge, Nagy Emma, Szarvas Kata, Szekeres Petra.
A 3.-4. osztályosok versenyében a „Bölcs Doktorhal”-ak (4.b) diadalmaskodtak, második helyen végzett az „Öt Törpe” (4.a), és végül „A Mese Ördögei” (3.a) csapat került még a képzeletbeli dobogóra.
A győztes csapat tagjai: „Bölcs Doktorhal”(4.b): Oczella Dorina, Rohoska Jázmin, Som Viktória, Dósa Sándor.
A verseny végeztével mindenki egy különleges könyvjelzővel térhetett haza, majd az eredményhirdetésen a korcsoportonkénti 1.-3. helyezettek is értékes jutalmakban részesültek.
A vidám délután hamar véget ért. Nagyon jó volt látni a sok mosolygós arcot, az érdeklődve csillogó szemeket. És persze jó volt hallani a sok helyes választ, hiszen a gyerekek igen felkészültek voltak.
Köszönet a jó hangulatú délutánért minden résztvevőnek és közreműködőnek.
A díjazottaknak gratulálunk!
Nagy Csabáné