Minden évben február 2-án van a vizes élőhelyek világnapja. 48 évvel ezelőtt, 1971 február 2-án, az iráni Ramsar (Rámszar) kisvárosban írták alá az alapító országok képviselői ezt az egyik legrégebbi természetvédelmi megállapodást.
Hivatalos elnevezése: Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeire. Fő célja a világ vizes élőhelyei megőrzésének elősegítése. Emellett persze a természeti környezetünk általános megóvási törekvésének is része.
Ökoiskolaként úgy gondoltuk, hogy ezt a törekvést már egészen kicsi korban meg kell ismertetni a gyerekekkel. Február 3-án a Tiszatavi Sporthorgász munkatársait hívtuk meg, hogy tartsanak előadást az alsó tagozatos diákjainknak.
A program filmvetítéssel kezdődött: A szőke tó- a Tisza tó hat évszaka című film 4. részét tekinthettük meg. A diákok kérdéseket tehettek fel a filmmel kapcsolatosan. A 3-4. osztályosok ismeretterjesztő előadást is hallhattak, majd teszt kitöltésével bizonyíthatták tudásukat a témával kapcsolatosan. A délután zárásaként minden résztvevő pólót kapott ajándékba.
Az érdekes és jól sikerült délutánért köszönettel tartozunk a Tiszatavi Sporthorgász Egyesület munkatársainak, Juhász Máténak és kollégáinak.
![]() |
![]() |
Kovács Mária