2018. október 12-én ünnepeltük meg iskolánk működésének 50. évfordulóját. 1968. szeptember 1-jén csengettek be először általános iskolás tanulóknak ebben az épületben.
Ezt a jeles alkalmat rendezvénnyel ünnepeltük meg, amelyen részt vettek iskolánk tanulói, pedagógusai, szülők és a meghívott vendégek. Születésnapi ünnepségünket egy közös énekkel kezdtük, amivel köszöntöttük iskolánkat. Mohácsiné Daróczi Marianna tagintézmény-vezető köszöntője után, Ujvári Imre polgármester úr emlékezett vissza arra, hogy milyen volt kossuthos diáknak lenni. Mivel egy születésnap sem múlhat el torta nélkül, így a beszédek után mindenki nagy örömére megérkezett a torta. Gyönyörű -és később az is kiderült, hogy nagyon finom-, kétemeletes csokitorta látványa mindenkit elkápráztatott. Ajándékot is kaptunk, az EFOP – 1.4.2.-16-2016-00024 „Ideális jövő ajándékba Tőlünk, Neked” pályázat által. A meglepetés nem volt más, mint egy színházi előadás. Lúdas Matyi történetét nagyon humoros formában a Mandala Dalszínház mutatta be, amely lenyűgözött kicsiket és nagyokat egyaránt.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Az ünnepség után minden osztály átvonult az iskola előtti térre, ahol – ökoiskolához méltó módon-, osztályonként ültettünk fát. Így minden osztálynak saját fája lett, amelyről gondoskodnia kell.
![]() |
![]() |
A finom ebéd és a torta elfogyasztása után az egész iskola mókás, játékos vetélkedőre sorakozott fel az intézmény sportpályáján. Minden osztály állított fel csapatokat, amelyben szülők és gyermekek közösen versenyeztek. Minden csapat nagyon élvezte többek között a rollerozást, a pohárfújást és az öltöztetést. Az alsósok közül a 4. osztályosok, míg a felső tagozatosok közül a 7. b bizonyult a legügyesebbnek. Végül a nap eseményeit a szülők közötti focimérkőzés zárta.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Egy vidám és eseménydús nap áll mögöttünk. Nagy örömmel és büszkén emlékeztünk az elmúlt 50 évre a visszaemlékezések és régi fényképek alapján, annak tudatában, hogy talán 50 év múlva ránk is ilyen szeretettel emlékeznek majd.