Dive-In-Dialogue projekt

2023.05.30-án az ESHA online transznacionális párbeszédes összejövetelt szervezett a Dive-In-Dialogue projektben részt vevő magyar iskolák, köztük a Kossuth Lajos Gimnázium Kossuth Lajos Általános Iskolája és szerb iskolák számára. A három magyar és két szerb iskolából öt magyar és három szerb tanár, valamint 15 fő 7–16 éves diák volt jelen, valamint két mentorként tevékenykedő egyetemista. A facilitátor, az egyik szerb tanár Szabó Éva volt. Az 50 perces összejövetelen Botticelli Könyves Madonna című festményéről beszélgettek a résztvevők. Mivel minden iskola részt vesz a magyar Szitakötő oktatási programban, és a Szitakötő gyerekmagazint is ingyen kapják, így mindannyian elolvasták a tavaszi számban megjelent cikket Botticelli művészetéről, megkapták a festmény másolatát, és felkészülhettek az összejövetel előtt.

A facilitátor rövid bevezetője után 5 beszélgetési forduló következett. A gyerekek meséltek érzéseikről, a festmény értelmezéséről, az arckifejezésekről, az anyai szeretetről és a család fontosságáról. Megbeszélték azt is, milyen lehetett akkoriban az élet, és szeretnének-e abban a korban élni. Különbségeket említettek saját korunk és a festmény kora között a közösségi média, a gyógyszerek és a higiénia hiányától a nyugodtabb idők előnyéig, ahol nem volt olyan nagy a környezetszennyezés. Az utolsó körben egy időkapszula üzenet megfogalmazására kérték őket: mit üzennének a Botticelli korában élőknek? A gyerekek többsége azt tanácsolta, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a környezetvédelemre, ne indítsanak háborút.

Iskolánk két pedagógusa és 5 diákja is részese lehetett ennek a jó hangulatú vidám beszélgetésnek.

A dialogikus összejövetelek módszertanával, egy-egy klasszikus irodalmi vagy képzőművészeti mű segítségével, a helyes kommunikációra, az egymásra figyelésre és a saját gondolataik megfogalmazására ösztönözzük, tanítjuk a diákokat.

Köszönjük a lehetőséget a szervezőnek Horgas Juditnak és minden résztvevőnek!

https://www.esha.org/news/transnational-dialogical-gathering-for-hungarian-and-serbian-schools/?fbclid=IwAR3-Z5SrGYmWi7a-qxPbT8lXfdrrwtujp16gOpi3xUqHXdhMvamgDz6p4pw

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.